A GE Renewable Energy bejelentette, hogy a Google-lel nagyvállalati energiavásárlási megállapodást (PPA) kötöttek. Ennek értelmében a svédországi Björkvattnet közelében épülő szélfarm termelési kapacitásának nagy részét az infomratikai óriás leköti, és innen (is) vásárol magának villamos energiát a régióban működő adatközpontjai számára.
"A fenntarthatóság a Google számára az első napoktól az egyik legfontosabb érték volt, és ennek egyik fontos tétele a tiszta energia iránti elkötelezettségünk" - mondta Neha Palmer, a Google operatív igazgatója. Justine Ryan, a GE megújuló energiás cégének fejlesztési igazgatója pedig azt emelte ki, hogy ők gazdasági modellként is mérföldkőnek szánják ezt a projektet, mert az azt bizonyítja, hogy mit lehet elérni a technológia csomagolása és a szakértelem beruházása érdekében az integrált finanszírozási megoldásokkal.
A GE szeptember elején adta hírül, hogy 33 darab, egyenként 5,3 MW teljesítményű, ún. Cypress turbináját telepíti a Stockholmtól mintegy 470 km-re északra található Björkvattnet parti szélerőműparkhoz. A magántőkebefektetők által épülő erőmű a tervek szerint 2020 végére készen áll majd a kereskedelmi üzemre is.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve