A szlovén jegybank, amely az Európai Központi Bank (EKB) része, miután Szlovénia 2007-ben bevezette az eurót, jelezte: az alkotmánybírósághoz fordul jogorvoslatért.
Az EKB szerint sérti a Európai Unió (EU) monetáris finanszírozási szabályait, hogy a jegybankot teszik felelőssé a bankrendszer szanálása során keletkezett, és a bírósági ügyekből származó károkért. Andrej Bertoncelj szlovén pénzügyminiszter szerint viszont a törvény, amelyet az általa vezetett minisztérium dolgozott ki, összhangban van az alkotmánybíróság 2016-os határozatával, amely azt sürgetik, hogy a parlament mielőbb fogadjon el egy olyan rendeletet, amely nagyobb jogbiztonságot nyújt azok számára, akik a bankrendszer szanálása során elvesztették vagyonukat - írta az MTI.
Az euróövezeti ország bankrendszerének szanálását 2013 decemberében hagyta jóvá az EU bizottsága, így a kormány összesen 3,3 milliárd euróval tőkésítette fel a - döntő részben állami tulajdonban lévő - bankokat, hogy elkerüljék a rossz hitelek miatt fenyegető összeomlást. A szlovén nemzeti bank 2015-ben további 1,55 milliárd eurót költött a legnagyobb szlovén kereskedelmi bank, az NLB feltőkésítésére. Azóta az állam mintegy 1,2 milliárd euró osztalékot és bevételt kapott a pénzintézet részvényeinek értékesítéséből.
Ugyanakkor a bankok rendbetételének folyamatban 600 millió euró értékű alárendelt kötvénytulajdonos és 100 ezer bankrészvényes befektetése veszett oda. A bajba jutott bankokat később privatizálta a kormány.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve