A pénteken aláírt szerződés értelmében a német repülőtér-üzemeltető cég részvényenként 61,75 eurót, azaz összesen 177,1 millió eurót fizet a tulajdonos szlovén államnak a ljubljanai nemzetközi repteret működtető Aerodrom Ljubljanáért. Ezzel az árral 234 millió euróra értékelik a ljubljanai nemzetközi repülőteret működtető szlovén vállalatot.
A Fraport azt tervezi, hogy megszerzi a maradék tulajdoni hányadot is. Azok a részvények különböző alapok és magánbefektetők birtokában állnak.
A súlyosan eladósodott Szlovénia kormánya tavaly döntött arról, hogy privatizál 15 céget. Ezek közül az Aerodrom Ljubljana a harmadik, amelyet el is adtak.
Az állami vagyonügynökség augusztusban kezdett kizárólagos tárgyalásokat a frankfurti mellett tucatnyi más repülőteret üzemeltető Fraporttal. A francia Vinci, Európa legnagyobb építőipari és koncessziós vállalata, amelynek az ajánlatát elutasították, új tárgyalásokat szorgalmazott pénteken, mondván, "súlyos kétségei vannak a folyamat átláthatóságát illetően".
A Joze Pucnok nevét viselő repülőtér 2013-ban 1,3 millió utast szolgált ki. Az üzemeltető 31 milliós árbevétel mellett 5,2 millió euró nettó profitot termelt.
Az ügylet hírére az Aerodrom Ljubljana részvényei pénteken 5,3 százalékkal 60 euróra drágultak a szlovéniai tőzsdén.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve