Ez egyáltalán nem igaz - reagált a jelentésre Anton Ondrej, a galántai üzem személyzeti igazgatója. A Samsung távozásával Szlovákiában mintegy 4000 ember veszítené el munkahelyét.
A Trend című pozsonyi gazdasági hetilap a tavalyi forgalom alapján azt írta, hogy Szlovákiában a Samsung a harmadik legnagyobb nem pénzügyi gazdasági társaság. Tavalyi bevételei meghaladták a 3,2 milliárd eurót.
A Markíza úgy tudja: Jozef Mihál gazdasági miniszter mostani dél-koreai útjának éppen az a célja, hogy lebeszélje a Samsung illetékeseit terveikről. Mihák koreai útját még az Iveta Radicová vezette kormány bukása előtt határozták el, egyebek között a Kia autógyár vezetőivel is találkozik a miniszter. Mihál a koreaiakkal arról is tárgyalni fog, hogy a kormány hajlandó támogatást nyújtani a cégeknek a munkahelyek fenntartása érdekében.
A szlovák gazdasági tárca azt állítja, nincs semmiféle értesülése arról, hogy a Samsung távozni kívánna Szlovákiából.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve