Legalább nyolc év munkatapasztalatot és valami "különlegeset" kell magával hoznia a munkavállalónak, aki a gyártásirányítási vezetője akar lenni a Tesla gigagyárának a Berlin melletti Grünheidében - írta a Handelsblatt nyomán a Forbes.hu.
A pozícióban emellett jól kell tudni dolgozni nyomás alatt, és el kell viselni, hogy akár éjszakánként is fontos ügyekben kereshetik telefonon. Cserébe akár 300 ezer eurós (110 millió forintos) éves fizetést is kaphat, aki megfelel a követelményeknek.
Az autópiacon és gyártásban járatos szakértők szerint az új gyár más vezető pozícióiban a reálisan elvárható fizetés évi 150-200 ezer euró körül mozog. A Grünheidben épülő gyár várhatóan idén júliusban kezdi meg a termelést. Addig még 350 betöltetlen pozícióra kell munkatársakat találnia az amerikai cégnek.
A napilap szerint a jelentős tapasztalatot igénylő vezetői pozíciókra Németországban könnyű lesz megfelelő jelölteket találni, a Tesla-gyárban folyó lítiumionos akkumulátorok gyártásához azonban sokkal nehezebb lesz. Nemcsak a német munkavállalók tapasztalata hiányzik ehhez, de a Tesla konkurenciája is aktív az országban.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve