Az eredetileg az idei év közepére tervezett felvásárlás keretében az LVMH 16,2 milliárd dollárt (részvényenként 135 dollárt) fizetett volna az amerikai cégért.
Az LVMH igazgatótanácsa részben azért döntött a Tiffany megvételének az elvetéséről, mert a francia külügyminisztérium a vásárlás elhalasztását kérte legalább 2021-ig azokra a washingtoni fenyegetésekre, hogy vámmal sújtják a francia termékeket az Egyesült Államokban. Az LVMH döntésében arra is hivatkozott, hogy maga a Tiffany is azt kérte, december 31-ig halasszák el az ügylet lezárását.
Eredetileg az idei év közepén tervezték lezárni az ügyletet, de a nyáron a két cég három hónappal későbbi időpontra, november 24-ére tolta ki az időpontot.
Az LVMH döntésének ismertetése után a Tiffany azonnal bírósághoz fordult jogorvoslatért. A delaware-i bíróságon több pontban is megtámadta a Tiffany az LVMH döntését, így például úgy véli, hogy a francia cég nem visszakozhat "patrióta kötelezettségre" hivatkozva.
A francia luxuscikk-forgalmazó konszern és az amerikai ékszerkereskedelmi vállalat között folyó tárgyalások ténye tavaly októberben vált ismerté. Akkor az LVMH részvényenként 120 dolláros kivásárlási árral kereste meg az amerikai céget, amely kezdetben hezitált, de miután a francia cég egy hónapon belül 130 dollárra, majd 135 dollárra emelte ajánlatát, a Tiffany vezetése elfogadta azt.
A 183 éves múltra visszatekintő amerikai Tiffany ékszeripari vállalat megvásárlása a francia LVMH (Moët Hennessy Louis Vuitton SE) konszern eddigi legnagyobb akvizíciója lett volna.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve