Végre hasznosítják Joszip Broz Tito legendás alakját. A volt Jugoszlávia hat állama - Szlovénia, Macedónia, Bosznia, Szerbia, Horvátország és Montenegró - vezető idegenforgalmi vállalatai megállapodtak, hogy Tito-emléktúrákat szerveznek közösen. "Egy olyan terméket kerestünk, amely egyedien kötődik a térségünkhöz, különösen mivel a háború óta a Balkán vesztett vonzerejéből" - mondta Sznazana Jovanovszka, a macedón idegenforgalmi szövetség vezetője. Mint kifejtette, céljuk egy eladható sztori megalkotása, aminek semmi köze a politikához. "Tito egy celeb, és ha jól promótáljuk, igazán érdekes túrát hozhatunk össze."
A tervek szerint 11-15 napos körutat szerveznének. Ennek keretében a vendégeket elviszik a horvátországi Kumrovecbe, a nagy diktátor szülőhelyére, belgrádi elnöki palotájába és Macedóniába, az Ohrid tónál levő villájába. A turisták megkóstolhatják Tito kedvenc ételeit, a korszakában divatos zenét hallgatva, és meglátogathatják a kedvenc helyeit a most már hat országban - írta a Balkan Insight.
Ranko Petrovics, az első Tito-témájú vendéglő alapítója szeretné ezt a programot kibővíteni. Jó volna cserkésztábort is létrehozni, ahol a tábortűz mellett a régi forradalmi dalokat énekelnék, és ifjúsági építő brigádot, ahol a résztvevők "a közös munkával osztozhatnának az egység, a barátság, az egymás segítése és a humanizmus szocialista eszméiben" - nyilatkozta a Nova Makedonija című lapnak.
Tito rendkívül ellentmondásos alak volt. A németek elleni partizánháború hőse, majd szocialista diktátor, aki azonban korában egyedüliként kitört a szovjet blokkból, alapítója volt az el nem kötelezett országok mozgalmának, és évtizedeken át összetartotta Jugoszláviát. Halála, 1980 után alig tíz évvel hazája polgárháborúba süllyedt és szétszakadt.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve