Az amerikai szoftveróriás vezérigazgatója, Satya Nadella a dolgozóknak kiküldött e-mailben azt írta, az átszervezésre és az elbocsátásokra azért van szükség, mert a cég rövid távon "hatékonyabb és fokuszáltabb telefonos portfóliót" akar létrehozni, bár egyelőre nem világos, hogy ez pontosan mit takar.
Nadella egyúttal azt közölte a dolgozókkal, hogy a cég az átszervezéssel nagyobb erőforrásokat készül fordítani jövedelmezőbb területekre, így térképprogramok fejlesztésére és reklámüzletágára.
A Microsoft eredetileg azt tervezte, hogy a mobilüzletág fejlesztésével Windows Phone mobiloperációs rendszere versenyre kelhet a szegmenst uraló Apple és Google rivális rendszereivel. Ezzel szemben azonban a Microsoft vesztett piaci részesedéséből, miközben az üzletág súlyos veszteségeket termelt. Nadella már korábban jelezte, hogy elődjével, Steve Ballmerrel szemben nem támogatja a sikertelen mobildivízió fejlesztését.
A finn Nokia mobiltelefon üzletágát 2014-ben 7,2 milliárd dollárért vásárolta fel a Microsoft, tehát a szerdai bejelentés értelmében a divízió eredeti értékénél is nagyobb összeget kényszerült leírni a cég. Ezen felül az üzletág átstrukturálása saját becslései szerint további 750-850 millió dollárjába fog kerülni a cégnek.
A Microsoft tavaly 18 ezer dolgozójától vált meg, ez utóbbi tömeges elbocsátás szintén elsősorban a Nokiától felvásárolt üzletet érintette, s egyben a cég történetének legnagyobb leépítése volt. A Microsoftnak összesen 118 ezer dolgozója van.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve