Még tavaly novemberben határozott arról öt török cég - köztük állami nagyvállalatok is -, hogy létrehozzák az ország első teljesen saját autógyárát és -márkáját. A céget mostanra megalapította az Anadolu Group, a BMC, a Kiraca Holding, a Türkcell, és a Zorlu Holding, amelyeknek mind egyaránt 19 százalékos részesedése van. A maradékot pedig a Törökországi Kereskedelmi, Ipari és a Tőzsdekamara birtokolja - írja a Hürriyet napilap.
A Türkiye'nin Otomobili Girisim Grubu Sanayi ve Ticaret AS - magyarra úgy fordítható, hogy Vegyes Vállalat Törökország Autógyártásáért részvénytársaság - ígérete szerint jövőre készül el az első személyautó prototípusa. A sorozatgyártás viszont legkorábban 2020-ban kezdődhet el, de valószínűbb, hogy inkább 2021-re marad.
A lap szerint 3 milliárd dollár (823 milliárd forint) értékű beruházásért az ország egyik legismertebb autóipari szakértője, üzletembere, Mehmet Gürcan Karakas vezeti.
Maga Recep Tayyip Erdogan elnök - aki most épp választásra készül, hogy kiépítse totalitárius hatalmi rendszerét - korábban azt mondta, ő lesz az első, aki megveszi a török autót. Arról is beszélt, hogy ő maga annak örülne, ha hibrid, vagy elektromos járműveket gyártanának.
Törökországban több európai autógyártó, így például a Renault is jelen van.
A fotó illusztráció, forrása: Napi.hu/Szász Péter.
Állás.hu - Általános szöveg
Keressen állást vagy keressen munkaerőt egy olyan újgenerációs állásportálon, amely valódi, pontos egyezőség alapján rangsorolja a jelentkezőket - kattintson az allas.hu oldalra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve