Rossz eredményekről adhatott számot Heinz Wiedner, a Raiffeisen Bank vezérigazgatója a pénzintézet sajtótájékoztatóján. Az ismert kormányzati intézkedések miatt a bank 97,5 milliárd forintos adózott veszteséggel zárta az évet. Ugyanakkor a gazdasági helyzet nehezülését jelzi, hogy a bank működési bevételei is 11 százalékkal estek az elmúlt év során.
A bank tavaly 133 milliárd forint céltartalék-képzésre kényszerült, szemben a 2010-es 51 milliárd forinttal. Végtörlesztési vesztesége 31-32 milliárd forint volt, ám látható, hogy ezen túl is kétszeresére nőttek a banki céltartalékok, mivel a nem teljesítő hitelek 2010-es 19 százalékos aránya az ügyfélhitelek 21 százalékára növekedett az év során. A fedezettségi mutató 52 százalékról az intézkedések nyomán 61 százalékra javult.
Nem segített a költségcsökkentés
Ezeket az adatokat nem tudta ellensúlyozni a működési költségek 5 százalékos csökkenése és az sem, hogy a válság kezdete óta - a fiókbezárásokkal és az ezer főt érintő, több hullámban végrehajtott elbocsátásokkal - 27 százalékkal tudta a bank lejjebb vinni a költségeit. A várható veszteség miatt végrehajtott 350 millió eurós tőkeemelésnek köszönhetően a bank tőkemegfelelési mutatója 11,16 százalékra nőtt.
Az, hogy üzleti területen is van mint tenni, jól mutatja, hogy a bank nettó kamateredménye 11, jutalékbevételei 8 százalékkal csökkentek. Hogy a piac sem hasít, jelzi, hogy a bank a hitelezésben 9,3 százalékról 9,4 százalékra növelte pénzügyi pozícióját, míg a betéteknél a 8,4-ről 8,6 százalékra növekvő piaci részarány a korábbi 3. helyről a 2. helyre hozta fel a társaságot. A hitelállományban 1 százalékkal tudott erősíteni a Raiffeisen, míg a betétállomány 8 százalékkal 1444 milliárd forintra emelkedett. A hitel/betét mutató 134 százalékról 124 százalékra apadt.
Recesszióval számolnak
Wiedner szerint a jelenlegi gazdasági helyzetben - a Raiffeisen 0,5 százalékos GDP-visszaeséssel számol jelenleg - a bankok eszközállományának csökkenése tovább folytatódik majd - leginkább a lakossági és a projektfinanszírozási hitelek visszaesése lesz jelentős. Wiedner szerint mindennél fontosabb a bizalom helyreállítása makro- és mikrokörnyezetben is. Létszükséglet az IMF-megállapodás minél hamarabb - mondta a bankvezető.
Ebben a helyzetben a bank a vállalati területen a meglévő, kipróbált kapcsolatok jelentik a legkomolyabb értéket, míg a lakossági oldalon a rövid távú hitelekre, a díjbevételt generáló termlkekre és a betétekre helyezi a hangsúlyt a bank. A Raiffeisen továbbra is 100 százalékban elkötelezett Magyarország iránt -ismételte meg az RBI első emberének, Herbert Stepicnek korábban, a Napi Gazdaságban tett állásfoglalását Wiedner.
A kitartáshoz ugyanakkor továbbra is szigorú költséggazdálkodásra van szükség, s a kockázatkezelésre is sokkal komolyabb hangsúlyt kell helyezni - elkerülendő a szükségesnél nagyobb céltartalék-képzést. Wiedner szerint az anyabank továbbra is hajlandó finanszírozni a magyar leánycéget, a nehézséget így nem a tőkeoldal jelenti, hanem a helyzet változása.
A hitelkereslet is messze elmarad a válság előttitől, s természetesen az is igaz, hogy a banki hitelezés is szigorodott - nem fog visszatérni a válság előtti árazás, amely szintén a hitelezés csökkenését hozza magával.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve