A londoni Westminster kerület magisztrátusi bírósága keddi jogerős végzésében közölte, hogy a taxiszolgáltató vállalat ismét teljes körű engedély birtokában működhet a brit fővárosban, de az engedély a cég által kért öt év helyett egyelőre 15 hónapra szól, és utána a hatóságok ismét megvizsgálhatják, hogy az Uber megfelel-e a taxiszolgáltatási szabályoknak.
A londoni tömegközlekedést irányító városházi szervezet, a Transport for London (TfL) tavaly szeptemberben közölte az amerikai székhelyű taxivállalat londoni érdekeltségével, hogy nem állít ki számára új szolgáltatási engedélyt. A cég működési jogosítványa szeptember 30-án lejárt. (Meglepőt lépett az Uber Németországban - ezt a cikket olvasta?)
Döntését a TfL azzal a véleményével indokolta, hogy az Uber nem teljesítette a felelősségteljes vállalati tevékenység kritériumait, és ez számos közbiztonsági problémát vetett fel. Az engedély megújításának elutasításához fűzött indoklás szerint a TfL - sok más kifogás mellett - nem tartotta megfelelőnek az Uber hozzáállását a sofőrök biztonsági háttérellenőrzéséhez.
A döntés azonban hatalmas tiltakozási hullámot indított el. A közösségi portálokon rengeteg felhívás jelent meg az egyébként világhírű - és hírhedten drága - hagyományos londoni taxik bojkottjára, mivel a széles körben elterjedt vélemény szerint a taxisszervezetek nyomására született az Uber engedélyének megújítását elutasító városházi döntés - írta azh MTI.
Az Uber londoni kitiltásáról szóló döntés megváltoztatását követelő petíciót több mint 850 ezren írták alá.
Az Uber 2012 óta működik Londonban 40 ezer sofőrrel, és 3,5 millió londoni - a brit főváros lakosságának fele - töltötte le a kocsirendeléshez szükséges mobiltelefonos alkalmazást.
A cég októberben nyújtotta be hivatalos fellebbezését működési engedélyének megvonása ellen a westminsteri magisztrátusi bíróságon. A fellebbezési folyamat idején folytathatta működését.
A bírósági keddi végzése hangsúlyozza, hogy az Uber számos olyan változtatást hajtott végre működésében, amelyek nyomán immár megfelel a taxiszolgáltatási előírásoknak. A cég beleegyezett például abba, hogy sofőrjei minden tíz óra folyamatos munkavégzés után legalább hat órára kötelező pihenőidőre vonuljanak, és visszavonta fellebbezését a TfL azon rendelkezése ellen, amelynek alapján minden londoni Uber-sofőrnek angol nyelvvizsgát kell tennie.
Állás.hu - Általános szöveg
Keressen állást vagy keressen munkaerőt egy olyan újgenerációs állásportálon, amely valódi, pontos egyezőség alapján rangsorolja a jelentkezőket - kattintson az allas.hu oldalra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve