Az autógyártó vállalatok azzal kerülik el valamely export célországban az értékesítést megnehezítő importvámok kivetését, hogy üzemet telepítenek oda. Ezért is építenek egyre több üzemet az autógyárak például Kínában és Oroszországban. Csakhogy éppen a legígéretesebb piaccal rendelkező fejlődő országok, a BRIC-tagok, Brazília, Oroszország, India és Kína a bizonyul a legtalálékonyabbnak akkor is, ha importvám kivetéséről van szó.
Ezt azonban el lehet kerülni - mutat rá Alexander Nedelchew, a Barkawi Management Consultants szakértője. Úgy, ahogy újabban ruházati cikkeket már az Ázsiából Európába vezető hajóúton útközben állítanak elő, ezt akár autókkal is meg lehet tenni egy erre alkalmas módon átalakított hajó fedélzetén.
Ahogy azt az Automobilproduktion szakmai kiadványnak adott interjúban elmondta, egy Európából Brazíliába tartó hajón egy úton akár 2 ezer autót is le lehetne gyártani. Amennyiben a hajó brazil zászló alatt hajózott, a vonatkozó nemzetközi jog szerint a gyártásra brazil felségterületen került sor. Importvámot kivetni tehát a hajón készült termékek után nem lehet.
Ezt a vámelkerülő megoldást olyan piacok esetében kifizetődő alkalmazni, amelyek nem elég nagyok egy üzem helyszíni telepítéséhez - írja a német Die Welt online kiadása.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve