A szakszervezetek ellenzik az INA töltőállomások kiskereskedelmi láncolatának a privatizációját, mivel szerintük 2700 alkalmazottra majd nem vonatkozik a vállalati kollektív szerződés. Az INAS szakszervezet vezetője szerint a láncolat kiszervezése törvényellenes, ezért jelezték: ha egyetlen töltőállomást is kiszerveznek, beperelik az INA-t.
A Horvát Munkásszakszervezetek szerint a kiszervezés munkahelyek elvesztéséhez és beláthatatlan károkhoz vezethet a horvát olajipari vállalatban. A szakszervezetek ellenzik a Mol terveit, amely a sziszaki (Sziszek) és a rijekai (Fiume) finomítók bezárására irányul. Ez további romboláshoz vezet, a munkások pedig munka nélkül maradnak, idézi a szakszervezeti vezetőket a HRT.
Az INA a tüntetésen elhangzottakra sajtóközleményben reagált, amelyben leszögezik: a döntések meghozatala az igazgatási testületek jogköre, nem pedig a szakszervezeteké. Az üzleti modell, ami ellen a szakszervezetek lázadnak, bevett gyakorlat más olajtársaságok kiskereskedelmi láncolatainál is. A munkások, ha továbbra is dolgozni akarnak, a kiszervezett benzinkutakon maradhatnak, mivel számukra új szerződéseket fognak felajánlani - áll a közleményben.
Az INA korábbi nyilatkozatában már közölte, hogy a modell hozzájárul a versenyképesség növeléséhez, mivel ezáltal hosszú távon fenntartható az üzletág. Tudatta: a pályázati kiírásra sokan jelentkeztek, ami bizonyítja, hogy a jövendő vállalkozók felismerték a lehetőséget az INA akciójában.
Az INA benzinkutas alkalmazottjai jelentősen többet keresnek, mint a Tifon-, Petrol-, Lukoil- vagy OMV-kutaknál dolgozók: míg az INA-sok fizetése legkevesebb havi nettó 5000 kuna (mintegy 200 ezer forint), addig a többieknél havi 3500 kuna (mintegy 140 ezer forint) már jó fizetésnek számít. Az éjszakai, ünnepnapi és egyéb pótlékokkal együtt a forgalmasabb INA-kutak dolgozói akár havi nettó 9000 kunát (360 ezer forintot) is megkereshetnek - ismertette korábban a Poslovni dnevnik, a horvát üzleti napilap korábban, egy meg nem nevezett INA-szakszervezeti forrás alapján.
A Mol az INA legnagyobb részvényese 49,08 százalékos tulajdonrésszel. A horvát állam 44,84 százalékos részvénytulajdonnal rendelkezik. A felek között a vállalatirányítási kérdésekben vallott eltérő nézetek miatt feszült a viszony az utóbbi időben.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve