Az Eurostar hivatalos Twitter-oldalán közölte, hogy a vonalon áramszünet volt a délkelet-angliai Ashford közelében, miután csütörtök este villám csapott az egyik transzformátorba.
A vasúttársság először azt közölte, hogy négy vonat - két Párizsból, egy Londonból és egy Brüsszelből Londonba tartó - volt kénytelen visszafordulni. Később helyesbített, eszerint a Párizsból és Brüsszelből Londonba tartó vonatok végül ismét elindultak, és 2 óra 40-kor megérkeztek a londoni St Pancras vasútállomásra.
A Londonból induló vonatnak vissza kellett térnie az induló állomásra. Az utasoknak taxit és szállodai elhelyezést biztosítottak.
A cég szóvivője reményét fejezte ki, hogy rövidesen helyreáll a forgalom. Egyetlen sérültről sem érkezett jelentés, és egyetlen vonat sem rekedt az alagútban.
Kent grófság tűzoltói - ahol a villámcsapás történt - közölték, hogy vihar miatt több esethez hívták ki őket. Az Eurostar társaság honlapja szerint az 5.40-es járat (közép-európai idő szerint péntek reggel 6.40) elindult a londoni St Pancrasról a párizsi Gard du Nord pályaudvarra, és úton van a Párizsból Londonba tartó járat is.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve