Az UEFA múlt pénteken közölte, hogy a Szuperliga 12 alapító klubjából kilenccel megállapodott a visszaintegrálódás feltételeiről, a másik három viszont fegyelmi eljárás elé néz, mert nem írta alá a kötelezettségvállalást – írja az MTI nyomán az Index.
A húszcsapatosra tervezett európai Szuperliga létrehozását április 19-én jelentették be, az alapítók között hat angol, valamint három-három olasz és spanyol klub volt, ugyanakkor a tervet magas rangú politikai, valamint sportszakmai körökben, a nemzetközi (FIFA) és az európai szövetség részéről is széleskörű ellenérzés fogadta. A szurkolói csoportok szintén heves kritikákat fogalmaztak meg a tervezett sorozattal kapcsolatban.
Ezek után elsőként a Manchester City jelentette be, hogy visszalép a szerepléstől, majd utána a Chelsea, az Arsenal, a Liverpool FC, a Manchester United és a Tottenham Hotspur is kihátrált a kezdeményezésből. Hamarosan az Atlético Madrid és az Internazionale is visszalépett a Szuperligától, amelynek a tervek szerint 15 állandó résztvevője lett volna.
Végül az AC Milan is elhatárolódott az új sorozattól, amelynek így hivatalosan három tagja maradt.
Florentino Pérez, a Real Madrid és a Szuperliga elnöke korábban azt közölte, hogy a klubok nem léphetnek ki, csupán a nyomás hatására ezt kellett mondaniuk. A Spiegel című lap beszámolója szerint a Szuperliga csapatai 23 évre kötelezték el magukat 167 oldalas szerződésükben, amely szerint legkorábban három év elteltével és csak büntetési díj ellenében lehet kilépni.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve