A társaságok MTI-hez eljuttatott közleménye szerint az Airbus felfrissíti és hatékonyabbá teszi a világ legnagyobb utasszállító repülőgépét, az A380-ast. Az A380 plus névre keresztelt típus új, úgynevezett kettős tollazató szárnyvégeket kap, amellyel csökkenthető a légellenállás, és így a fogyasztás is, valamint kisebb módosításokat hajtanak végre a szárnyon.
Az Airbus megnövelte a típus kapacitását is, 80 utassal többet tudnak az új gépek fedélzetükre venni, az A380-asok átlagos kapacitása így 497-ről 575 főre növelhető, a további átalakításoknak köszönhetően pedig nem csökkent a gép hatótávolsága sem, továbbra is 8200 tengeri mérföldet (15 ezer kilométert) képes megtenni.
Kapcsolódó
Az Airbus ellenfele, az amerikai Boeing is jelentett be új típust. Hosszas tervezés után Párizsban hétfőn bejelentették, hogy elkészítik legsikeresebb modelljük, a keskenytörzsű 737-es leghosszabb, 10-es változatát is. A gyártó MTI-hez eljuttatott közlése szerint a 10-es variáns 1,6 méterrel lesz hosszabb a 9-esnél, és 10 utassal többet, 230-at tud majd fedélzetére venni, üzemeltetése pedig 5 százalékkal lehet gazdaságosabb a 9-eshez viszonyítva.
A Boeing tájékoztatása szerint a típusból a bejelentést követően 10 lízingcég és légitársaság összesen 240 darabot vásárolt.
Képünk illusztráció - Forrás: Pixabay
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve