Cataniába, Luxembourgba, Göteborgba, Tel Avivba, Lappeenrantára és Poznanba indítanak járatokat 2019 október végével, az útvonalakon hetente 2, vagy 3 járat közlekedik majd - mondta Denis Barabas, a Ryanair regionális menedzsere. A társaság nyártól hatra emeli a Budapesten állomásoztatott gépek számát, amely a téli időszakban nem változik - írja az MTI.
Az ír diszkont légitársaság utasforgalma a bővítés után 3,2 millióra emelkedhet a budapesti bázison, amely 24 százalékkal több, mint a 2018-as. A Ryanair 18 százalékos részesedéssel bír a budapesti utasforgalomban, a magyar hátterű Wizz Air előzi csak meg. A járatsűrítésekkel együtt a Ryanair a téli időszakban 46 járatot üzemeltet majd, amelyek hetente 190-szer közlekednek.
Korábban a Ryanair másik kilenc új útvonalat jelentett be: októbertől Bariba, Bordeaux-ba, Cagliariba, Corkba, Lisszabonba, Portóba, Sevillába, Szalonikibe és Toulouse-ba is repül majd. Közölte továbbá, folyamatosan vizsgálják az újabb járatnyitások lehetőségét és azt sem zárta ki, hogy Magyarország másik két nemzetközi repülőteréről, Debrecenből és Sármellékről is közlekedtessenek járatokat.
A menedzser kérdésre válaszolva azt mondta, az idén nyári időszakban is arra számítanak, hogy a légiforgalmi irányítás szűk kapacitásai miatt jelentős késések lesznek. A társaság 5 darab Boeing 737 MAX-8-assal rendelkezik, amelyeket most nem használhat, de Denis Barabas szerint a tartalék gépekkel gond nélkül képesek üzemeltetni a hálózatot.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve