A Toyota több mint 680 ezer autót rendel be javításra a szervizekbe az USA-ban - jelentette a BBC. A vállalat évtizedeket szánt arra, hogy autói jó minőségét legendássá tegye, ám két évvel ezelőtt egy több mint tízmillió autó visszahívásával járó hibasorozat alaposan megtépázta imázsát. Ezért különösen rosszkor derültek ki az újabb bajok.
A vállalat több mint hetvenezer Camry szedánjánál és a 116 ezer ferde hátú Venzájánál egy szilíciumtömítés eresztése okozhat indítási problémákat, míg 495 ezer Tacoma kisteherautónál a kormány hibáját kell javítani, amely a légzsák kikapcsolódásához vezethet. A cég közleménye szerint most állítják össze a szükséges cserealkatrészeket, amit ezzel végeznek, küldik az értesítést az autók tulajdonosainak.
A Toyota 2012-t arra szánta, hogy kilábaljon a tavalyi japán cunami és a thaiföldi árvíz okozta a termeléskiesés okozta visszaesésből. Így a márka imázsának javítása mellett az eladások várt bővítését is fékezheti az újabb rossz hír. A BBC-nek nyilatkozó elemzők ugyanakkor úgy vélik, hogy az amerikai piacon februárban elért 12 százalékos növekedési tempót a blamázs ellenére is tartani tudja a cég a következő hónapokban. Ezt annak köszönheti, hogy rengeteg új modellt mutat be.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve