Fazekas Sándor azt követően beszélt az "élelmiszer kettős mércéről", hogy az ügy ismét szóba került a V4-ek megbeszélésén, mivel a visegrádi országok folyamatosan vizsgálják ezt a területet, és most éppen Csehországban mértek be néhány újabb terméket - írta az MTI.
Például konzerveket, amelyekben Németországban sertéshús van, Közép-Európában pedig húsnyesedék. Ez pedig egyáltalán nem mindegy. De ez a kettősség megfigyelhető például a pizzáknál is, mivel Ausztriában több az adott pizzán a mozzarella sajt, mint a Magyarországon vagy Csehországban vásárolt ugyanolyan terméken - sorolta a miniszter.
Az EU Bizottsága tanulmányozza a kérdést, a multik kénytelenek lesznek a szóban forgó gyakorlatot felszámolni - mondta Fazekas Sándor.
A miniszter beszélt arról is, hogy az unió mezőgazdasági és halászati tanácsának legutóbbi ülésén aláírták az európai szójanyilatkozatot, amelynek lényege: Európa elkötelezi magát a még nagyobb mennyiségű GMO-mentes szójatermelés mellett. Magyarország egyik kezdeményezője volt ennek a nyilatkozatnak, így ez jelentős magyar agrárdiplomáciai siker - mutatott rá az agrárminiszter.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve