Csak Lengyelországban az év végéig 40 ezer négyzetméter új területtel bővül a CCC cipőboltjaik területe, külföldön mintegy 60 ezer négyzetméternyi új eladóteret akarnak létrehozni - derült ki Dariusz Milek, a vállalat elnöke szavaiból. Milek a negyedik leggazdagabb lengyel.
Az év végéig 569 ezer négyzetméterre bővítik üzleteik összterületét, ami 110 ezerrel több az év elejinél. A következő két évben is hasonló tempót terveznek: 2019-ig 300 ezer négyzetméterrel növelik kereskedelmi területeiket. Lengyelországban elérik a 255 ezer négyzetmétert, emellett éppen Magyarországon tervezik a legnagyobb fejlesztést. Az idei területi bővítés nagyjából 80 új boltnak felel meg csak Lengyelországban. ami persze nem azt jelenti, hogy ennyivel több üzletet nyitnak meg, mivel főként az áruházak terület növelik.
Kapcsolódó
Kétkedő szakértők
A CCC Kelet-Európa egyik legnagyobb cipőkereskedelmi vállalkozása, céljuk az, hogy a régió minden országában ők legyenek az elsők ebben az ágazatban. A csoportnak az elmúlt év végén 862 üzlete volt, ebből 436 Lengyelországban. A tavalyi bevétel 3,191 milliárd zloty volt, amely 38 százalékkal több az egy évvel korábbinál. 2017-re 28 százalékos bővülést terveznek
A szakértők némi kétkedéssel fogadják a terveket. Szerintük nagyobb a kiábrándulás esélye, mint a pozitív meglepetésé. Felhívják a figyelmet arra, hogy a vállalat pozícióját rontja az internetes cipóvásárlás terjedése. A CCC jelenleg csak hazájában rendelkezik internetes áruházzal, ahonnan jövedelme mindössze tíz százalékát szerzi. Az internetes üzletek kiépítését 2018-ra tervezik.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve