A görög élelmiszerbiztonsági hatóság egy nappal korábban jelentette be, hogy lóhús DNS-mintát találtak egy több mint egytonnás fagyasztott marhahús szállítmányban, ami Romániából érkezett.
Daniel Constantin román mezőgazdasági miniszter csütörtökön közölte, hogy a román hatóságok már a reggeli órákban mintákat vettek az érintett vágóhídról. A tárcavezető szerint egy jelentős üzleti forgalommal rendelkező cégről van szó, amely Románia déli részén működik.
A miniszter szerint ezúttal egy harmadik cégről van szó, amelynél eddig nem végeztek hasonló vizsgálatot. Ez a cég a korábban megvizsgált kettőhöz képest nem közvetítőn keresztül exportált, hanem közvetlenül. A miniszter szerint a vizsgálatok eredményeit néhány nap múlva várják.
A minisztérium a görög hatóságoktól is vár még információkat, hogy megállapíthassák, valóban Romániából exportálták-e marhahús gyanánt a lóhúst. "Ha ez bebizonyosodik, akkor minden bizonnyal szigorúan megbüntetjük a vállalatot, hiszen az egész román húsipar megítélése forog kockán" - mondta a tárcavezető.
Korábban két másik román céggel szemben is felmerült ugyanez a gyanú, de a vizsgálatok nyomán kiderült, hogy vétlenek voltak. Ennek ellenére a román húsipar várhatóan megsínyli a lóhúsbotrányt, az illetékesek arra számítanak, hogy a marhahús eladása mintegy 20 százalékkal fog csökkenni. Románia évente mintegy 300 millió euró értékben exportál húst.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve