A vártnál kevésbé rosszul alakultak a nyugati-európai eladások, ezért az előrejelzésnél jobb eredményekről számolhatott be a holland Heineken NV, a világ harmadik legnagyobb sörgyártója. Az ügynevezett organikus bevétel - amely figyelmen kívül hagyja a cégfelvásárlások és -eladások hatását - három százalékkal bővült a harmadik negyedévben az egy évvel korábbihoz képest. A Bloombernek nyilatkozó elemzők 1,5 százalékos lemorzsolódásra számítottak.
A konszolidált sörértékesítés július és szeptember között 1,7 százalékkal csökkent Nyugat-Európában, ami megint csak jobb a szakértők négyszázalékos hanyatlást előre vetítő jóslatánál. A Heineken az árbevételének felét hozó piacon küszködik a fogyasztói bizalom gyengülésével. Ugyanakkor Oroszországban magához tért a sörpiac a tavalyi visszaesés után, amit a folyékony kenyér értékesítésére kivetett adó 200 százalékos emelése okozott.
A vörös csillaggal díszített Heineken márka eladásai négy százalékkal bővültek az elmúlt negyedévben. A cégvezetés korábban jelezte, hogy javítani akarja vállalat nevét viselő sör mennyiségi eladásait és presztízsét az európai piacon. Ennek érdekében növelték a vállalat legfontosabb márkáit támogató marketingre fordított kiadásokat.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve