A Malév Zrt. f.a. tavaly február eleji leállása ellenére jól teljesített a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér, az elmúlt évben ugyanis "csak" öt százalékkal esett vissza a forgalma, vagyis a 2011-es 8,9 millió utas után 8,5 millióan fordultak meg a légikikötőben - mondta Jost Lammers, a repteret működtető Budapest Airport (BA) Zrt. vezérigazgatója a magyar fővárosban tartandó Routes Europe 2013. konferencia alkalmából tartott sajtótájékoztatón. (Amint arról beszámoltunk, a fő tulajdonos Hochtief Airport egy kanadai nyugdíjalapnak adta el a BA-t is tartalmazó reptérüzletágát.)
A reptér forgalmának 51 százalékát a fapados légitársaságok adták, a hagyományosak pedig 40 százalékot. A vezérigazgató lapunk érdeklődésére elmondta, hogy a Malév leállása után megváltozott a piac: alacsonyabbak lettek az árak, sokkal élesebb lett a verseny, s ezeket is figyelembe kellett vennie a BA-nak, amikor a 2013-as üzleti tervét elkészítette. Így a reptér üzemeltető egy óvatos tervet állított össze, amelynek alapján az utasforgalom terén nem számítanak fejlődésre, vagyis a tavalyi szinten lehet az idei utasszám. A végső adatokban meghatározó szerepe lesz a nyári időszaknak, (amely a repülés szempontjából a legerősebb), és azoknak a kétoldalú megállapodások alapján szabályozott (például az oroszországi vagy a törökországi) járatoknak, amelyek még nem tudtak elindulni.
Kam Jandu, a BA légi-közlekedési igazgatója egyebek között arról számolt be, az EuroControl előrejelzése szerint a következő években Budapesten a gépmozgások számának bővülése négy százalékkal haladhatja meg az Európai Unió 27 tagországainak növekedését. Az igazgató azt is elmondta, hogy idén nyáron 35 légitársaság indít járatokat Budapestről, de számos fehér folt van még a térképen, ahová - az érdeklődés miatt - érdemes lenne járatokat indítani, ilyenek például a spanyolországi (Valencia) vagy franciaországi nagyvárosok. A BA a közeljövőben új elemmel bővíti ösztönző rendszerét, ennek keretében azokat a légitársaságokat támogatnák (vagyis 50 százalékos kedvezményt adnának a leszállási díjból), amelyek nem napi járatokat, hanem heti 2-3-4 járatot közlekedtetnének. Így is csökkentve ezeknek a járatoknak a kockázatát.
A Budapesten zajló konferencia főleg az európai járatfejlesztésre koncentrál, de a BA vezetői szeretnék, ha a légitársaságok lehetőséget látnának a hosszútávú járatok üzemeltetésére is, így például szívesen vennének egy New York-i vagy pekingi, tokiói járat indítást is. A New York-i, pekingi útvonalakat repülő American Airlines és a Hainan is a Malév leállására hivatkozott, amikor bezárta ezeket a budapesti járatait, de az igazgató szerint ebben csak kis része volt annak, hogy a nemzeti légitársaság leállásával nem volt ráhordó járat ezekre a gépekre. Kam Jandu szerint tehát ezek az útvonalak kellő lehetőséget hordoznak magukban.
David Stoud, a rendezvényt szervező UBM elnök-helyettese pedig azt mondta el, hogy hetven országból több mint ezer küldött vesz részt a budapesti eseményen, például 112 légitársaság képviselteti magát,de mellettük a légi közlekedés egyéb területéről is érkeztek szakemberek, és a turisztikai iparág is képviselteti magát a rendezvényen. A Routes Europe történetének ez a legnagyobb konferenciája - mondta Stoud.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve