Warren Buffett milliárdos befektető, aki Berkshire Hathaway Inc. társaságán keresztül a Coca-Cola legnagyobb tulajdonosa, eltúlzottnak tartja az üdítőitalcég menedzsmentjének új fizetését, ám az erről döntő közgyűlési szavazáson nem vett részt. A Bloombergnek nyilatkozva azzal indokolta trükkös megoldását, hogy sose tudna a Coca-Cola vezetőségének hivatalos javaslata ellen szavazni, de az új javadalmazási tervvel sem ért egyet.
A végeredmény az lett, hogy a részvényesek 83 százalékos szavazati aránnyal támogatták a vezetők díjazását jelentősen megemelő előterjesztést. David Winters, akinek Wintergreen Advisers befektetési alapja 2,5 millió Coca-Colca-részvényt birtokol, ezzel elvesztette a terv megváltoztatása érdekében indított harcát. Véleménye szerint a változtatás négy év alatt 13 milliárd dollárt juttat a menedzsmentnek a meglévő részvényopciós programból fakadó jövedelmen felül, ami 16,6 százalékkal értékeli le a befektetők kezében lévő Coca-Cola-papírokat.
Vesztes csata
Winters az elmúlt két hónapban igyekezett maga mellé állítani a többi részvényest, köztük a Buffett-et is, amely 400 millió papírjával 9,1 százalékos tulajdonosa az üdítőitalcégnek. A menedzsment azzal védekezett, hogy az részvényopciós program az elmúlt három évben évente csupán évi egy százalékot faragott le a részvények értékéből, a pluszjövedelmet csak megfelelő teljesítmény elérése esetén vehetik fel a vezetők, az opciós papírok kiosztásából fakadó értékvesztést ellensúlyozza a Coca-Cola-papírok egy részének visszavásárlása, továbbá a vállalat 2013-ban 6400 alkalmazottjának kínált részvénykompenzációt ösztönzésképpen.
Buffettnek számos oka volt arra, hogy kifogásai ellenére ne menjen szembe a Coca-Cola vezetőségével. Mindenekelőtt a vállalat a Berkshire Hathaway egyik legjobb befektetése. A cég részvényeit a nyolcvanas évek óta vásárolják, értékük összesen 12-szersére nőtt azóta. A csomag jelenleg 16,3 milliárd dollárt ér. Emellett Buffett jó viszonyban van Muhtar Kenttel, az üdítőital-gyártó vezérigazgatójával. Végül fia a Coca-Cola igazgatóságában ül 2010 óta (őt nem érinti a vitatott ösztönzőprogram). Buffett eddig még egyetlen Coca-Cola-szavazást sem hagyott ki.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve