Az amerikai nagyvállalat mérnökei a januári balesetek után − amelyeket követően a légügyi hatóságok ideiglenesen megvonták a Boeing 787-esek repülési engedélyét − módosították a gép akkumulátorcsomagját. A Japan Airlines Dreamlinerén a bostoni repülőtéren melegedett túl az egyik lítium-ion akkumulátor, ezt követően a szintén japán ANA légitársaság egyik 787-esének kellett visszafordulnia, miután füstölni kezdtek az akkumulátorok. Az USA közlekedésbiztonsági hatósága továbbra sem tudja, mi okozta a túlmelegedéseket, de úgy látja, hogy a Boeing elegendő biztonsági intézkedést tett.
A seattle-i repülőgépgyártó a korábbitól eltérő, alacsonyabb hőmérsékleten üzemelő akkumulátorokkal cserélte ki a régieket, és az új akkucsomagot rozsdamentes acéldobozba zárja. A rendszert hűtőventilátorral is ellátják, amely a szabadba vezeti a felesleges hőt. A Boeing ennek megfelelően módosította a használatban lévő 50 Dreamlinert, és az Ethiopian Airlines már fel is újította 787-esei repüléseit. A légitársaság ugyanakkor kártérítést kér a gyártótól a kényszerpihenő okozta veszteségeiért. A többi cég május végén, június elején állítja újra forgalomba a gépeit. A Boeing azt is bejelentette, hogy a gyártást is hátráltató hibajavítás ellenére sem módosítja 2013-as értékesítési tervét, amely szerint több mint 60 Dreamlinert ad át vásárlóinak.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve