Az Egyesült Államok közlekedési minisztériuma részletesen szabályozza, hogy mit kell tennie egy légitársaságnak, amikor a felszállni készülő vagy érkező gépekről nem tudják biztonságban kiengedni az utasokat. Belföldi járatok esetében a társaságoknak 3, nemzetközi járatoknál 4 órája van arra, hogy az utasok távozását biztosítsák.
Két óra elteltével vizet és rágcsálnivalót kell felajánlaniuk az utasoknak, értelemszerűen ingyen. A toalettnek üzemelnie kell, az utastér hőmérséklete nem térhet el a komfortostól és biztosítani kell az orvosi ellátást, ha erre igény mutatkozik - olvasható a szakportálon.
A United Airlines esetében az elmúlt években 25 olyan eset fordult elő, amikor ezeket a szabályokat nem tartották be, az utasoknak a fentieknél hosszabb ideig kellett a gépen tartózkodniuk. A késések oka rendszerint a kedvezőtlen időjárás volt.
A közlekedési minisztérium beadványa szerint a gépeket alternatív repterekre kellett volna irányítani, de a United személyzete erőforrások hiányában nem tudta kezelni ezt a helyzetet. Olyan is előfordult, hogy a társaság nem fordult a reptérhez - ahol várakoztak - segítségért, vagy visszautasította a felajánlott támogatást. Abban bíztak ugyanis, hogy az idő tisztulásával tankolhatnak és mehetnek.
A tárca összesen 1,9 millió dolláros (585 millió forint) büntetést szabott ki, amelyből 950 ezer dollárt 30 napon belül be kell fizetniük. 750 ezer dollárból az érintett utasokat kell kártalanítaniuk. A fennmaradó 200 ezer dollárból pedig fejleszteniük kell azt a rendszert, amely éppen az ilyen helyzeteket hivatott megelőzni.
A United közleményében azt írta, hogy mindig az utasok és a személyzet biztonságát tartják szem előtt, illetve tekintettel arra, hogy ők és partnereik 8 millió járatott üzemeltettek az elmúlt években a problémák a járatok elenyésző részét érintették.
Állításuk szerint sok pénzt fektettek be már abba a rendszerbe, amely hasonló helyzetben segít megtalálni a megfelelő repülőteret és a kollégákat is kiképezték az ilyen szituációk kezelésére.
A United mostanában azzal került a figyelem középpontjába, hogy nagyon szigorú oltási protokollt vezetett be munkatársai számára. A határidő a héten lejárt és közel 600 ember néz szembe elbocsátással, miután nem voltak hajlandóak beadatni maguknak a koronavírus elleni vakcinát.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve