A vizsgálatot a kínai hatóságok június elején azzal az indokkal indították, hogy a FedEx a gyanú szerint súlyosan megsértette kínai ügyfelei jogait és érdekeit, ezzel pedig megszegte a Kínában érvényes vonatkozó jogszabályokat, miután a Huawei beleegyezése nélkül megváltoztatta egyes csomagjaik útvonalát. A Huawei beszámolója szerint a Japánban feladott csomagjaikat a kínai irodáik helyett a cég amerikai címére kézbesítették, ráadásul két másik, Vietnamban feladott szállítmányukat is átirányították az Egyesült Államokba az eredetileg megjelölt szingapúri és hongkongi címekre történő kézbesítés helyett.
A Hszinhua jelentése szerint a kínai hatóságok vizsgálata arra derített fényt, hogy a FedEx állítása, miszerint a csomagokat "műveleti hiba" miatt kézbesítették félre, nem felelt meg a tényeknek, ennél bővebb információt azonban a tudósítás nem közöl. A vizsgálat során az is kiderült, hogy a FedEx több mint száz, a Huaweihez köthető, Kínába irányuló csomag kézbesítését lassította - írja a Hszinhua.
Kapcsolódó
Május végén, az amerikai-kínai kereskedelmi háború elmérgesedésekor a kínai kereskedelmi minisztérium bejelentette, hogy listát állít össze azokról a külföldi vállalatokról, szervezetekről és személyekről, amelyeket megbízhatatlannak tart, mert kárt okoztak kínai vállalatoknak. A "megbízhatatlan entitások listájára" azok kerülnek fel, akik semmibe veszik a piaci szabályokat és a szerződések szellemét, nem kereskedelmi okokból akadályoznak beszállítókat termékeik kínai vállalatoknak való eladásában, valamint súlyosan sértik kínai vállalatok legitim érdekeit és jogait.
A lépés válasz volt arra, hogy az amerikai kereskedelmi minisztérium előzőleg, május közepén tette feketelistára a Huaweit és 68 leányvállalatát, amelyek így amerikai kormányzati engedély hiányában nem vásárolhatnak termékeket és szolgáltatásokat amerikai cégektől.
A FedEx körül felmerült problémák után megfigyelők elképzelhetőnek tartják, hogy az amerikai postaszolgálat felkerüljön a megbízhatatlan vállalatok kínai listájára.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve