A szlovén kormány tegnap úgy döntött, hogy megemeli az éves útdíjat, amelyet minden személyautó után évente be kell fizetni, mintegy megújítva ezzel a jármű regisztrációját. A bevezetéssel nem sokat cicóznak: már hétfőtől él a 13 százalékos emelés. A motorkerékpárok után fizetendő összeg tíz százalékkal nő - jelentette a Slovenian Times.
A rendszert úgy alakították ki, hogy az útdíj nagysága az autók motorjának hengerűrtartalmától függ. Ennek megfelelően az 1350 köbcentisnél nem nagyobb motorral felszerelt járgányok útdíja 55 euróról 62 euróra (18 ezer forint), az 1350-1800 köbcentiseké 85-ről 96 euróra (28 ezer forint) megy fel. A drágulás nagyjából nyolc hónappal követi a legutóbbi emelést, amely 2012. november 1-jétől volt hatályos. Igaz, akkor még nem a jelenlegi kormány regnált az országban.
A ljubljanai vezetés 133 millió euró bevételre számít az útdíjakból 2013-ban, ami hatmillió euróval haladná meg a 2012-es összeget. Az autósok adóztatásából befolyó pénzt jelenleg nem az úthálózat fenntartására vagy javítására fordítják, hanem a vasút fejlesztését finanszírozzák belőle.
A lottózók zsebébe is benyúlnak
A törvényhozás szintén tegnap elfogadta az új tízszázalékos lottóadót, amelyet minden fogadási szelvény után meg kell fizetniük a szerencserjáték-üzemeltetőknek. Ebből a közteherből - amely az év későbbi részében lép életbe - idén 7,3 millió eurót várnak, majd 2014-en 17 milliós bevételt remélnek. Nem adóznak a nonprofit intézmények szociális célokat szolgáló források gyűjtése érdekében kibocsátott lottói.
Az ország két szerencsejáték-cége, a Loterija Slovenije és a Sportna Loterija jelezte, hogy áthárítja az új közterhet a vásárlókra. A vállalatok szerint ez sokakat arra fog ösztönözni, hogy külföldön költsék el lottózásra szánt pénzüket.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve