A társaság nettó nyeresége 18 százalékkal, 671 millió euróra nőtt 2011-ben az egy évvel korábbihoz képest, az üzemi eredmény több mint 13 százalékkal emelkedett, az árbevétel 11,3 százalékkal, 13,344 milliárd euróra bővült. Ezen belül a tél miatt hagyományosan gyengébb negyedik negyedévben a 2010-es hétmillióról 18 millió euróra ugrott az adózott eredmény, amit a cégvezetés a kiadások csökkentésével, a megugró észak-amerikai és kínai értékesítésekkel, illetve egy közelebbről nem részletezett biztosítási bevétellel magyaráz.
A növekvő nyersanyag- és energiaköltségek ugyanakkor megnyesegették a bruttó profitrátát, amely a tavalyi 46,5 százalékról 45,6 százalékra csökkent október és december között. Ez némi csalódást okozott, mert az Adidas korábban azt prognosztizálta, hogy 2011-ben 47,5 százalékon tartja árrését.
Vigaszt nyújthat ugyanakkor, hogy az amerikai Nike, az ágazat legnagyobb szereplője, hasonló cipőben jár: üzleti évének november 30-án végződött második negyedében 42,7 százalékos bruttó profitrátát ért el, szemben a korábbi 45,3 százalékkal. A Puma, az Adidas legnagyobb hazai konkurense ugyanakkor kedvező termékszerkezetének és árai emelésének köszönhetően 45,4-ről 46,7 százalékra tudta emelni árrését.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve