Míg 2005-ben egy uncia ezüst 7,3 dollárba került, 2009-ben 14,67-be, tavaly pedig az ár ennek már kétszerese, 35,12 dollár volt - állapította meg a világ 2011-es ezüsttermelését és forgalmát elemző jelentésében a Silver Institute. A tanulmányt az egyik leghíresebb nemesfém kutatóintézete, a Thomson Reuters GFMS készítette. Az igencsak indokolt befektetői lelkesedést mutatja, hogy soha nem látott mennyiséget, 282,2 millió unciányi ezüstöt vásároltak fel mintegy 10 milliárd dollár értékben. A legnépszerűbbek az ezüst rudak voltak, amelyek forgalma 67 százalékkal, az ezüst pénzeké és érméké közel 19 százalékkal emelkedett.
A bányák termelése mérsékelten, 1,4 százalékkal nőtt, 761,6 millió unciára. A kitermelésben a világ ranglistáját az eddig második helyezett Mexikó vezeti, azt követi Peru, Kína, Ausztrália és Chile. A termelés növekedése az arany, az ólom a cink és a réztermelés emelkedésének köszönhető, mivel igen gyakran ezekkel együtt kerül "szennyezőként" az ezüst a felszínre. A kifejezetten ezüstbányák hozama ugyanakkor csökkent, mert a kifejtett érc ezüsttartalma a korábbinál kevesebb volt, azonban ezek a teljes termelésnek csak 29 százalékát adják.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve