Drámai módon ért véget a társaság két legfőbb vezetőjének hatalmi harca, alig két héttel azután, hogy a nyilvánosság is tudomást szerzett Martin Winterkorn vezérigazgató és a felügyelőbizottság elnöke közti vitáról. A cég közlése szerint a vállalat felügyelőbizottságának elnöksége ülést tartott, és megállapította, hogy "a sikeres működéshez szükséges kölcsönös bizalom megszűnt".
A 78 éves Piëch el akarta távolítani a vezérigazgatói posztról Martin Winterkornt. Két hete a Der Spiegel című hírmagazinnak azt mondta, hogy "eltávolodott" az addig pártfogoltjaként számon tartott Winterkorntól, és arra törekszik, hogy "megfelelő emberek kerüljenek a felügyelőbizottság és az igazgatótanács élére".
Kapcsolódó
Winterkornt addig Piëch leendő utódjának tartották a felügyelőbizottság élén, de ezzel a nyilatkozattal megrendült a hitele, és találgatások kezdtek keringeni arról, hogy leváltják a vezérigazgatói posztról.
A Volkswagen-csoport 20 tagú felügyelőbizottságának hat tagú elnöksége azonban a múlt héten 5:1 arányban elvetette Ferdinand Piëch kezdeményezését Winterkorn leváltására. Az elnökség határozatában a lehető legjobb választásnak nevezte Winterkornt a posztra és közölte, hogy javaslatot terjeszt a felügyelőbizottság elé a vezérigazgató 2016 végén lejáró szerződésének a meghosszabbítására.
Piëch, a társaság korábbi elnöke és az egyik legnagyobb részvényese. A Volkswagen egyik leghatalmasabb figurája volt, a VW nemzetségfőjének is nevezték. Távozásával vélhetően új korszak kezdődik a vállalat életében.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve