A wolfsburgi székhelyű Volkswagen AG kedden közölte, hogy az előzetes adatok szerint a márciusban végződött három hónapban 4,4 milliárd eurós működési nyereséget termelt, szemben az egy évvel korábbi 3,4 milliárd euróval - írta az MTI.
A vártnál jóval kedvezőbb adatnak köszönhetően emelkedett a 12 márkát összefogó cégcsoport árfolyama, és 2,88 százalékos nyereségben, 140,95 eurón zárt a frankfurti tőzsdén.
Elemzők szerint a konszern jövőjének szempontjából kulcskérdés, hogy a névadó márka, a Volkswagen maga mögött hagyja a botrányt és fellendüljön tevékenysége. Kedvező jel, hogy a Volkswagen 900 millió euróval járult hozzá a működési nyereség emelkedéséhez, ami jelentős javulás az egy évvel korábbi 73 millió euróhoz képest. Ez részben az új modellek, különösen a Tiguan sikerére vezethető vissza, emellett Nyugat-Európában erős pénzügyi eredményeket ért el a Volkswagen márka.
A Volkswagen AG továbbra is arra számít, hogy idén várhatóan 6 és 7 százalék közötti mértékben emelkedik majd az üzemi eredmény.
A Volkswagen AG május 3-án teszi közzé első negyedéves beszámolóját teljes egészében.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve