A Deutsche Bank a jövő héten kedden teszi közzé 2016. első negyedévi eredményét. Az év eleji pénzpiaci turbulenciák a Deutsche Bankot sem kerülték el. Emékezetem szerint a mostani volt a valaha legrosszabb év eleji két hónap a bankszektorban - jelentette ki Marcus Schenck pénzügyi igazgató még márciusban. Ez természetesen nálunk sem maradt nyom nélkül.
A Deutsche Bank tavaly 6,8 milliárd euróval történetének legnagyobb veszteségét szenvedte el. Ennek oka a számos rendezetlen jogi ügyre elkülönített céltartalékon kívül a befeketési banki üzletágban és az eladásra szánt Postbanknál történt értékleírás volt. A szokásos banki üzlet azonban tavaly jól ment. Az idei első negyedévben viszont már változott a helyzet.
Elemzői számítások szerint a Deutsche Bank bevétele több mint egy negyedével 7,6 milliárd euróra csökkent az első negyedévben. Ehhez képest az év első három hónapja rendszerint a legjobb szokott lenni a bankoknál. Az idén azonban a nagy amerikai bankoknál is nagy visszaesésekről számoltak be az értékpapír kereskedelmi üzletágban, mivel a pénzpiaci bizonytalanságok miatt a vállalati szektor visszafogta részvény- és kötvénykibocsátásait.
A bankot mindez különösen hátrányosan érintette, elemzői számítások szerint piaci részesedéséből is veszített. Amit John Cryan vezérigazgató a befektetők megnyugtatására azzal magyarázott, hogy tudatos üzletpolitikai döntésről volt szó, mivel a bank kivonul a kevésbé jövedelmező területekről.
Az első negyedév már csak azért is különösen nehéz volt, mert meg kellett küzdenie a befektetői bizalom számára szokatlan mértékű elvesztésével is. Februárban a Deutsche Bank részvényének az árfolyama a kilencvenes évek eleji szintre zuhant vissza. A bank ezért pénzügyi stabilitásának nyilvános bizonygatásához kényszerült folyamodni. A piacot végül saját kötvényeinek visszavásárlásával sikerült valamelyest megnyugtatnia.
A bank vezetése az átszervezésnek szentelte az idei évet. John Cryan vezérigazgató a még függőben lévő jogi ügyek oroszlánrészét le kívánja zárni. Az első három hónapban azonban ezen a téren szinte semmilyen előrelépés nem történt. A bank bírságokra eddig 5,5 milliárd euró céltartalékot képzett és nem zárta ki további összegek elkülönítését sem.
A pénzügyi ágazat bizonytalan helyzete miatt a Postbank már eldöntött értékesítését sem lehet kész ténynek tekinteni. A Deutsche Bank a legfrissebb értesülések szerint újabban azzal számol, hogy a pénzintézet tőzsdei bevezetésére vagy értékesítésére legkorábban a jövő évben kerülhet sor.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve