A brit repülésügyi hatóság (CAA) vizsgálatot indít annak a megállapítására, hogy a légitársaságok véletlenszerűen vagy esetleg szántszándékkal ültetik-e gyakran szét az együtt utazó csoportok tagjait - írja a BBC híre alapján a 444.
Azért kell vizsgálni, mert gyakran panaszkodnak erre az utasok, több szakértő biztosra veszi, hogy szándékosan működik így a rendszer. Annyira elterjedt ez a nézet, hogy már létezik egy tanulmány, amely 4000 olyan brit utas 10 különböző légitársasággal megtett tavalyi útját vizsgálta, akik valamilyen több fős csoport tagjaként keltek útra.
Ebből az derült ki, hogy a megkérdezettek közel fele inkább azt érezte, hogy a rendszer egymás mellé sorolja őket, míg 10-ből hatan fizettek, hogy a társaikhoz közel ülhessenek.
(Újabb fővárosba lesz egyszerűbb eljutni Budapestről).
A fotó forrása: Pexels/Tookapic.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve