A társaság azzal kapcsolatban adott ki közleményt, hogy az eredeti tervek szerint hétfőig kellett eldönteniük a dízelbotrány miatt egy úgynevezett csoportos megállapítási kereset (Musterfeststellungsklage) révén bírósághoz forduló ügyfeleknek, hogy elfogadják-e a cég ajánlatát a peren kívüli megegyezésről - írja az MTI.
A csoportos keresethez csatlakozó mintegy 260 ezer vásároló közül 200 ezren fogadták el az ajánlatot, így ők az autó modelljétől és korától függően 1350 és 6257 euró (470 ezer - 2,2 millió forint) közötti kártérítést kapnak.
További 21 ezer esetben még tart az egyeztetés, és a cég önkéntes alapon további tíz napot adott a gondolkodásra, így április 30-ig dönthetnek az ajánlatot még mérlegelő vásárlók.
A VW 830 millió eurót különített el a csoportos megállapítási kereset ügyének peren kívüli rendezésére. Az eljárást a német fogyasztóvédelmi szervezetek országos szövetsége (vzbv) és a legnagyobb német autótulajdonosi érdekvédelmi szervezet, az ADAC autóklub szervezésében indították a VW ellen.
A csoportos megállapítási kereset a kollektív jogorvoslat németországi szabályozásának egy új eleme, éppen a VW dízelbotrányának tanulságaként vezették be. A cél a fogyasztók jogainak erősítése a túlerőben lévő nagyvállalatokkal szemben. A pereket nem az egyes fogyasztók, hanem fogyasztói szövetségek folytatják, a költségeket és a pénzügyi kockázatot is ezek a szervezetek viselik, a fogyasztók számára kedvező bírósági döntés viszont mindenkire érvényes, aki csatlakozott a keresethez.
A vzbv és az ADAC keresetéhez EA189 típusú dízelmotorral szerelt, és a dízelbotrány miatt szervizre visszarendelt Audi, Seat, Skoda és Volkswagen gépkocsik németországi vásárlói csatlakozhattak.
A VW dízelbotránya úgy került nyilvánosságra, hogy az Egyesült Államok Környezetvédelmi Ügynöksége (EPA) 2015 szeptemberében megvádolta a gyártót, hogy olyan szoftvert telepített 482 ezer dízelüzemű jármű kipufogógáz-tisztító berendezésébe, amely érzékeli a mérés körülményeit. Az autó így a teszteken a valóságos nitrogén-oxid-kibocsátás töredékét produkálja, vagyis csal a vizsgán. A VW elismerte a csalást. Az ügy világszerte a VW mintegy 11 millió gépjárművét érinti, ezek közül 8,5 milliót az EU-ban adtak el.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve