A londoni gazdasági napilap szerint az általa látott dokumentumokból kitűnik, hogy jóllehet Janez Potocnik akkori környezetvédelmi biztos már 2013 elején szólt, Brüsszel azonban nem lépett. A Financial Times idéz egy levelet, amelyet Potocnik 2013 februárjában küldött Antonio Tajaninak, az Európai Bizottság vállalkozásért és iparpolitikáért felelős tagjának. A levél szerint több EU-tagállamban is feltűnt, hogy milyen nagy az eltérés egyes autótípusok laboratóriumi és mindennapos utcai teljesítménye között. Az aggályokat felvető uniós tagállamok hatóságai szerint ez az elsődleges oka annak, hogy a levegőminőségi mutatók nem közelítenek az Európai Unió által előírt szintekhez - áll az akkori szlovén környezetvédelmi biztos több mint két évvel ezelőtti átiratában.
A "széles körben felmerült aggályok" szerint az autók teljesítményét úgy alakították ki, hogy a laboratóriumi tesztelés követelményeinek megfeleljenek, nem törődve azzal, hogy a károsanyag-kibocsátás e szűk mérési tartományon kívül "drámai mértékben megugrik" - írta Potocnik. A levél - amely nem említ márkaneveket - felhívja a figyelmet arra, hogy az előírások szerint az autóknak normál utcai körülmények között kell teljesíteniük az Európai Unió károsanyag-kibocsátási normáit.
Kapcsolódó
Potocnik arra kérte Tajanit, hogy rövid időn belül terjesszen elő új intézkedési javaslatokat az autógyárakkal szemben. A volt környezetvédelmi biztos szerint az intézkedések között szerepelhet akár egész modellsorozatok környezetvédelmi engedélyének visszavonása, és javítások megkövetelése a gyártóktól.
Janez Potocnik, aki megbízatása lejártával tavaly novemberben távozott brüsszeli posztjáról, nem kívánta kommentálni a Financial Times értesülését. Tajani, aki jelenleg az Európai Parlament alelnöke, a lapnak kijelentette: jelzi a probléma megoldása melletti elkötelezettséget, hogy a bizottság tervezi a "tényleges vezetési körülmények között" lebonyolítandó károsanyag-kibocsátási tesztek meghonosítását.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve