Közel 6 százalékot esett ma reggel a kínai tőzsdén a kínai mobilgyártó, a ZTE árfolyama, míg Hongkongban több mint 7 százalékkal értékelődtek le a részvények, miután az Európai Unió vizsgálatot kezdett a cégnél a cégnek juttatott állami támogatásokkal kapcsolatban. Nemcsak a ZTE, de a másik kínai távközlési eszközöket gyártó cég, a Huawei is érintett a vizsgálatokban. Mind a két vállalat tagadja, hogy illegális támogatásokat kapott volna az államtól - tudta meg a Financial Times.
Kína most azzal fenyegetőzött, hogy ha Brüsszel tovább folytatja a vizsgálódást, akkor az válaszlépést vonhat maga után Kína felől. Kína figyelmeztette a kínai illetékeseket, hasonlóképpen vizsgálatok kezdődhetnek az európai vállalatok helyi leányvállalatainál akár az autószektorban, a megújuló energia, a mezőgazdaság, vagy a távközlési cégek esetén.
A ZTE jelenleg a világ negyedik legnagyobb mobilgyártójának számít az értékesítések volumenét tekintve, az első negyedévben 17,5 millió darab készüléket értékesített világszerte, ami 4,2%-os piaci részesedésnek felel meg. Az első negyedévben a cég több mint 60%-kal növelte eladásait az előző év azonos negyedévéhez viszonyítva.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve