Az egész európai ipar barométerének tartott német Siemens első pénzügyi negyedévébén mindössze 1,6 milliárd euró üzemi profitot ért el, ami félmilliárd euróval marad el az elemzői konszenzustól, az egy évvel korábbinál pedig 23 százalékkal kevesebb. A csalódás mértékét jelzi, hogy a Reutersnek nyilatkozó legpesszimistább elemző is 1,9 milliárd eurót várt. A nettó profit a várakozásoknak megfelelően esett 1,4 milliárd euróra az egy évvel korábbi 1,7 milliárd euró után, miközben az árbevétel 17,6 milliárd euróról 17,9 milliárdra emelkedett.
Az eredményt a gyenge teljesítményen kívül lehúzta néhány egyszeri tétel könyvelése is: az északi-tengeri szélerőműveket összekötő hálózattal kapcsolatos munkákkal késik a vállalat, ami 203 millió eurós mínuszt okozott a negyedben. Az egészségügyi részleg szerkezetátalakítása 72 millió euróba, a német vonatrendelések csúszása pedig 69 millió euróba került a Siemensnek.
Különösen kiábrándító a jövőbeli kilátásokra nézve, hogy a beérkező új megrendelések ugyanis 5 százalékos csökkenést mutattak. A vállalatvezetés kommentárja sem ad okot optimizmusra, hiszen a cég közölte, hogy nehezebb lesz teljesíteni az éves célkitűzéseket, miután az adósságválság következtében Európa recesszióba süllyedhet. Más kérdés, hogy a cég még mindig hatalmas rendelésállománnyal rendelkezik, ezért a profitfigyelmeztetés ezúttal elmaradt.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve