Reális árakkal, informatív katalógussal hirdeti május 15-i második művészeti aukcióját a Párisi Galéria. Az Alexandra Könyvesház - Párizsi Nagyáruház Lotz-termében tartandó árverés levezetésére a Nemzeti Színház igazgatóját, Alföldi Róbertet hívták meg. A 190 tétel között sok ismert, a műkereskedelemben forgó festmény mellett több eddig rejtőzködő mű is akad.
Rég nem látott kép Telepy Károly méretes balatoni kompozíciója, amely a Műcsarnokban 1906-ban rendezett Telepy-kiállítás jeles darabja volt. Most 3 és 4,5 milliós becsértékkel, 1,5 milliós kikiáltási árról indítják. Scheiber Hugó 1931-es Spanyol táncosnője az 1980-as években még svájci magángyűjteményben volt, Magyarországra kerülése után aukcionálta az Erdész-Makláry, majd a Belvedere Galéria. Az életmű legjobb korszakából való festmény most ismét megszerezhető, 3 millió forintos kikiáltásról. (Scheibertől még hat festmény vonul fel az aukción, 950 ezer és 3 millió közötti árakon.) A Kádár Béla művészetében stílusfordulatot jelentő korszakban született Havas híd című olajkép ott volt a mester 1918-as gyűjteményes kiállításán. Akkor 400 korona volt az ára, most 900 ezer forintról indul a licit. A több aukciót megjárt Álom emlék című Kádár-temperát 6.9 milliós becsértékkel, 3,6 milliós kikiáltással indítják.
Az aukció jeles darabja Perlrott Csaba Vilmos dekoratív csendélete és enteriőrje (1,2, illetve 1,3 milliós kikiáltással. Varga László galériavezető sokat vár Rudnay Gyula több változatban is megfestett Vándor című festményétől (1,5 millió forint), csakúgy, mint a 880 ezer forinton kezdő Czimra Gyula festménytől, az egykori Deák-gyűjteményből való Édesanyám portrétól.
A festmények mellett elárvereznek tizenhárom szecessziós Zsolnay-kerámiát is 140 és 900 ezer forint közötti kezdő árakon.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve