Az alacsony iskolai végzettséggel rendelkezőket − köztük a halmozottan hátrányos helyzetből induló hajléktalan embereket is − súlyosabban érintették a gazdasági válság hatásai: az általános iskolai végzettséggel sem rendelkezők körében 2007-től 2012-ig 10 százalékkal, a legfeljebb 8 általánossal rendelkezők körében 5 százalékkal nőtt a munkanélküliek aránya, míg a magasabb iskolai végzettséggel rendelkezők körében ez a növekedés 1-2 százalék volt. A projekt egyik hangsúlyos eleme épp ezért a félbehagyott tanulmányok befejezéséhez és piacképes szakma megszerzéséhez való hozzásegítés. A 24 hónapos program kilencedik hónapjában már sikerült általános iskolai bizonyítványt szereznie 5 hajléktalan embernek, 15 ember a munkaerőpiacon keresett szakmákban tanulmányokat folytat, közülük ketten már kézbe vehették bizonyítványukat. A program első szakaszában 35 tartósan munkanélküli, lakástalan ember jut képzést és munkavállalást támogató, mentálhigiénés ellátáshoz. Így javulhatnak esélyeik a munkába álláskor, ami elengedhetetlen ahhoz, hogy intézményen kívüli lakhatáshoz jussanak, otthont teremthessenek maguknak.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve