Egyszer volt igazán izgalmas pillanat a Biksady Galéria október 10-i árverésén, akkor, amikor a legdrágább tétel került kalapács alá. Az európai avantgárd legjelentősebb absztrakt képviselőinek sorában számon tartott Etienne Beothy (Beöthy István) Láng című, 94 centiméteres jelzett, számozott bronzszobra 14 millió forinton indult, a licitharcban két külföldi telefonos vevő tartott ki a végsőkig, végül 30 millió forinton ütötték le. Ilyen nagy versengés nem volt több az aukció során, de sok tételt elvittek, kikiáltási áron vagy annál egy kicsit magasabban. Mint a galéria korábbi árverésén, most is főleg külföldiek vásároltak be, számukra kedvező árakon. Sok volt a megbízás alapján vagy telefonos licitálással értékesített tétel, de sokan emeltek tárcsát a helyszínen is (vélhetőleg inkább a belföldi vevők).
Jól vitték a német konceptuális Timm Ulrisch betűkből építkező szitanyomatait (55 és 70 ezer forint között). Thilo Maatsch fametszetei, akvarellje alapáron mentek, tusrajza 200 ezerre duplázva kelt el. A festő, műfordító Légrády Viktor Színek kavalkádja olajképét 200 ezerről 280 ezerre verték fel, Bíró Antal 1960-as kompozíciója 90 ezerről 130 ezerre jutott, Szász Károly István munkáit 130 ezerre, illetve 75 ezerre duplázva vették meg. Félmillió forintot adtak Victor Vasarely szoborinstallációjáért.
A fotókra is külföldiek licitáltak, Genia Rubin egyik munkájáért 550 ezer forintot adtak, két másik fotója 440 ezerért, illetve 340 ezerért kelt el. Megvették Tóth István művészportréit, és két Molnár Edit-portréért is megadták a 120-120 ezer forintot.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve