Az Országos Meteorológiai Szolgálat csütörtök hajnali közleménye szerint jelentős mennyiségű eső, illetve hó, továbbá viharos szél és hófúvás miatt az ország tizennégy megyéjében van érvényben első-, vagy másodfokú figyelmeztetés. Öt megyére valamint a fővárosra elsőfokú figyelmeztetéseket adtak ki.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat Repülésmeteorológiai és Veszélyjelző Osztálya MTI-hez is eljuttatott legfrissebb figyelmeztetése szerint mediterrán ciklon érkezik Magyarország fölé, amely csütörtökön és pénteken havazást, szélvihart és hófúvást okoz. Mint kifejtették: az ország keleti, délkeleti felében a havazás előtt többfelé várható nagy mennyiségű - több mint 20-30 milliméternyi - eső, de néhol akár 40 milliméternél is több hullhat. Főként délen és keleten néhol zivatar is előfordulhat.
Észak, északnyugat felől hideg, fagypont alatti hőmérsékletű levegő zúdul a Kárpát-medencébe. Ennek következtében az esőt, havas esőt napközben fokozatosan váltja fel havazás, legkésőbb a délkeleti megyékben.
Péntek késő estig a lehulló hó a legtöbb helyen 5-20 centiméter között valószínű, az északnyugati határvidéken ennél kevesebb, kisebb körzetekben pedig több várható.
Az északi, északkeleti szelet előbb a Dunántúlon és az északkeleti megyékben, később másutt is viharos - 60 és 100 kilométeres óránkénti - széllökések kísérik. A Dunántúli-középhegység és a Balaton térségében, valamint a Nyugat-Dunántúlon és a Kisalföld nyugati felén, emellett a Mátra és a Bükk területén az óránként 100 kilométeres erősséget is meghaladó széllökések is lehetnek. Sőt a Balaton déli partvidékén és a Bakony magasabb csúcsain akár az óránként 110-120 kilométeres erősségűnél is nagyobb széllökés sem kizárt.
A viharos szél elsősorban az ország középső sávjában és északkeleten okoz hófúvást, magas hótorlaszok is létrejöhetnek - írták.
Óvatosságot kérnek
Havazás kezdődött csütörtök hajnalban a nyugati országrészben az Útinform jelentése szerint, a közútkezelő fokozott óvatosságot kér a közlekedőktől. Pécsi Norbert Sándor, a Magyar Közút Nonprofit Zrt. szóvivője az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta: Zala megyében csütörtök hajnali 3 órakor kezdett esni a hó, a havazás azóta átterjedt Vas, Győr-Moson-Sopron, Veszprém és Komárom-Esztergom megyére is. A Dunántúl nyugati felén jelenleg is változó intenzitással esik hó vagy havas eső. A hajnal óta lehullott hó vastagsága sok helyen már eléri az 5 centimétert. A Dunántúl nagy részén, valamint Szikszó, Sátoraljaújhely és Nyíregyháza térségében erős vagy közepes erejű szél fúj, Fertőszentmiklós, Vasvár és Ajka környékén pedig viharos erejű széllökéseket észleltek az útellenőrök. A főutak Zala megyében és Ajka térségében latyakosak, Vasvár és Tapolca környékén hókásásak, Pápa és Tatabánya tájékán havasak, másutt vizes a burkolatuk. A mellékutak Zala és Veszprém megyében, valamint Csorna, Körmend, Vasvár és Tatabánya környékén havasak, hókásásak vagy latyakosak, más térségekben vizesek. A látási viszonyok általában jók. A közútkezelő szakemberei és a társaság munkagépei folyamatosan, 12 órás váltott műszakokban dolgoznak.Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve