Negyvenedik árverésén van túl a debreceni Villás Galéria és Aukciósház, festményeket és műtárgyakat, főként ezüstöket vittek kalapács alá október 6-án. A tárgyak 92 százaléka telt ház előtt elkelt; mint Villás Jánosné lapunknak megerősítette, ők még a válság miatt sem érzékeltek számottevő visszaesést. Sok vevőjük érkezik Budapestről és a környező városokból − sőt külföldről is jönnek vételi ajánlatok −, debreceni vevőkörük pedig húsz éve töretlen. Az elmúlt évben hat-hét olyan fiatal helyi házaspár kezdett náluk gyűjtésbe, akiknek nincs ilyen családi hátterük. A mostani árverésen Markó András tájképe 2,8 millióról indult, végül 4 millióért kelt el, de a legnagyobb licitharcot Czóbel Béla Műteremrészletéért vívták: 850 ezerről 2,6 millió forintra verték fel az árát. A Debrecenben született Telepy Károly akadémikus tájképe 1 millió, Molnár József Alpesi tája 1,1 millió forintért kelt el. Iványi Grünwald Béla 1910 körüli Pihenők a réten című vásznáért csaknem egymillióval többet adtak a kikiáltási árnál, így lett 2,4 millió forint. Az ezüstök mind gazdára találtak, de nem őrült árakon, bár egy 12 személyes étkészlet 850 ezer forintért kelt el.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve