A Külügyminisztérium már korábban utazásra nem javasolt térséggé nyilvánította Egyiptom egészét, újabb járatok már nem indulnak oda. Erre a lépésre azért került sor, mert a helyzet bizonytalanná vált, bár közvetlen veszély nincs, de a tárca szeretné elkerülni, hogy bármely magyar állampolgárt bántódás érjen ott - tette hozzá Kaleta Gábor. Kérdésre válaszolva közölte, hogy a tárca nem lát okot a kiürítés felgyorsítására. Hangsúlyozta: a Vörös-tengernél továbbra sincs arra utaló jel, hogy erőszakos cselekményre kerülne sor. Hozzátette, hogy a magyar állampolgárok számára vészhelyzeti telefonszám áll rendelkezésre, de ezen a számon eddig csak érdeklődők jelentkeztek, bajba jutott állampolgár még nem kért segítséget. Emellett friss információk elérhetők a Konzuli Szolgálat honlapján.
Kapcsolódó
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve