Hongkongban tavaly hat művészeti vásárt tartottak, beleértve az egész kontinens első számú eseményének tekintett Art HK-t. Az először 2008-ban megrendezett Art HK idén májusban már az Art Basel globális brandjének részeként születik újjá, így erősít vetélytársával, az Art Stage Singapore-ral szemben. A tegnap zárult szingapúri vásár még csak a harmadik volt az esemény történetében, de a Time szerint a kormányzat kedvenc projektjei közé tartozik, ennek megfelelően van kistafírozva − idén már több mint 130 galéria vett rajta részt, 25 országból. A kiállítók 75 százaléka az ázsiai − csendes-óceáni régióból érkezett, de a vásár honlapja szerint felvonultak oroszok, németek, franciák, olaszok is, Londonból pedig a nemzetközi galériás piac olyan nagyságai is megjelentek, mint a White Cube vagy a Haunch of Venison (utóbbi a vezető nemzetközi aukciósház, a Christie's International érdekeltsége).
Szingapúr és Hongkong mint vásárszínhely hatalmas előnyt élvez más ázsiai városokkal szemben: náluk a műtárgyimportot nem terheli adó, ellentétben például a szárazföldi Kínával, ahol 34 százalékos adót vetnek ki a bevitt műalkotásokra. Emellett mindkét hely fontos globális üzleti központ és kikötő, ennek megfelelő vásárlóerővel. Hongkong ma már a világ harmadik legnagyobb művészeti aukciós piaca New York és London után − ez is magyarázza, hogy az Art Basel és az Art Basel Miami vásárok tulajdonosa, az MCH Group két évvel ezelőtt többségi részesedést szerzett az Art HK-ban. A hongkongi vásárra tavaly 266 galéria vonzott be 67 ezer látogatót, a kiállítók fele érkezett az ázsiai régióból és ezt az arányt idén is meg akarják őrizni, amikor már Art Basel HK néven fut majd az esemény.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve