Angol és német nyelvből intenzív felzárkóztatás, a cserkésztábor, illetve a Városismereti tábor, valamint a Zánka újratöltve elnevezésű pályázatok újabb, élményekkel teli nyári programokat kínálnak iskolás gyermekek számára. Az Erzsébet-program keretében több mint tízezer gyermek számára nyílik meg 2012 nyarától a kedvezményes táborozás lehetősége a Balatonon és más táborhelyeken. Az Erzsébet-táborba jelentkező gyermekek eddig is számos csoportos, tematikus kiírás közül választhattak. Most újabb lehetőségek nyílnak meg a Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány (MNÜA) új pályázataival. Mátrafüredre július 30. és augusztus 11., valamint augusztus 13. és 25. között mehetnek a középiskolások, akik nyelvtudásukat szeretnék tökéletesíteni. Az angol és német intenzív táborba 2012. július 2-ig pályázhatnak az érdeklődők.
A Városismereti táborba 12−16 év közötti gyermekek jelentkezhetnek június 20-ig. A Zánka újratöltve elnevezésű pályázatok benyújtásának határideje 2012. július 15. A Balaton északi partján lévő táborban június 18-tól augusztus 11-ig nyaralhatnak majd 8 és 15 év közötti gyermekek az Erzsébet-program keretében. Szintén Zánkán verhetnek tábort a cserkészek. A Cser-KÉSZEN az Életre elnevezésű kiírást 8 és 18 év közötti gyermekek számára hirdeti meg a Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány. A jelentkezési határidő 2012. június 30. Családsegítő, gyermekjóléti szolgáltatásban, valamint átmeneti gondozásban részesülő, gyermekvédelmi szakellátásban, nevelőszülői hálózatban ellátott gyermekek, illetve iskolai csoportok jelentkezhettek. Ezenkívül a gyermekek az úgynevezett tematikus kiírásra is pályázhattak 12 különböző sport-, művészeti, történelmi táborba. Az Erzsébet-tábor június 18-án indul és augusztus 25-én zárul.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve