Az idei őszön általában is Patkó Károly gyűjtői melegíthetnek, hiszen nemcsak a konkurenciánál, hanem itt is felbukkant az életmű egy fontos darabja, az 1925-ös Kalapos önarckép. (A kép szerepelt a Magyar Nemzeti Galéria 2001-es Árkádia kiállításán, egykor a műgyűjtő-műkereskedő Kovács Dezső kollekciójába tartozott.) A mű az újrealista festészet legtöbbet reprodukált, legjelentősebb arcképe, becsértékét a galéria 20 és 40 millió között határozta meg, kikiáltási ára 16 millió forint. Egy jellegzetes Patkó-aktra is lehet licitálni, a Tükör előtt fésülködő akt 1926-ból 6 millión kezd, 9−14 milliós becsértékkel.
Orbán Dezső Cézanne képeit idéző Zöldkörtés csendélete 1909-ből a Nyolcak induló periódusának fontos darabja, sokszor kiállított és reprodukált mű, kikiáltási ára 12,5 millió, becsértéke 20−35 millió forint. Ugyanekkora becsértéket kapott Ziffer Sándor Kertészlány című, Nagybányán készült, fauve-os hatást mutató képe, ez 12 millióról indul. (A másik Ziffer-festmény, a Nagybányai patakpart 2,5 millión kezd, becsértéke 3,5−5 millió.) A felső kategóriába tartozik Kádár Béla 1920-as Mediterrán városa is, kikiáltási ára 8 millió, becsértéke 12−20 millió forint.
Az aukció különlegességének számítanak Péri László színezett beton szobrai, Az álló fiatal lány és a Női aktok egyaránt 850 ezer forintról kezd, 1,4−2,4 millió közti becsérték mellett.
Vajda Lajos harmincas évekbeli ceruzarajza Szentendréről 600 ezer forintos induló árat kapott 1−1,5 milliós becsérték mellé, az évtized végéről való Maszkja 3,6 milliós kikiáltási áron várja a licitet (becsérték 4−6 millió). Számot tarthat a modern festészet gyűjtőinek érdeklődésére Anna Margit Manci fehér pöttyös függöny előtt című 1941-es temperája is 1,9 milliós kikiáltási áron, 3,5−5 milliós becsérték mellett.

Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve