Csontváry saját kezűleg összeállított kiállítási katalógusaiból ismert, hogy 1899-ben és 1900-ban öt festményt készített a dalmát kisvárosban, Trauban (Trogir), ezek közül eddig négy volt ismert. Az ötödik festmény került most elő egy magángyűjteményből és szerepel majd a Virág Judit Galéria december 16-i aukcióján.

Idén nyáron egy eddig ismeretlen gyűjtő kereste meg a galériát azzal, hogy értékesíteni szeretne egy évtizedek óta a családja birtokában lévő Csontváry-művet, amely az ismert monográfiákban nem szerepel, de közvetlenül a Kosztka családtól került birtokukba. Virág Judit munkatársaival együtt több hónapon át kutatta a kép történetét, elutazott az eredeti helyszínre, fotókkal dokumentálta a nap járását, összevetette a traui sorozat különböző katalógusokban megjelent leírásait a meglévő négy festménnyel. Végül arra jutottak, egy 1910-ben tervezett, meg nem valósult berlini kiállítás katalógusában Blick auf Trau bei Abendsonne címmel feltüntett festményről van szó, amelynek ők a Traui tájkép naplemente idején címet adták. A galéria külön kiadványban megjelentette a kutatómunka eredményeit és dokumentumait, forrásmegjelölésekkel.
A festmény több mint száz évig rejtve maradt a nagyközönség előtt. A hátoldalán szereplő felirat szerint a művész nővére, Kosztka Irén 1922-ben ajándékozta a festményt Geist Gáspárnak, a csákói kastély tulajdonosának, aki éles szemű, kiváló érzékkel megáldott műgyűjtő volt. A kép története 1922-től napjainkig pontosan nyomon követhető. A festmény Geist Gáspár tulajdonában volt 1922-től 1972-ben bekövetkezett haláláig, közben 1951-ben letétbe került a Szépművészeti Múzeum Új Magyar Képtárába. 1972-től 1990-ig Geist Gáspár unokahúga, illetve az ő örököseinek birtokában volt, 1990-től pedig magángyűjteményben.
Az életművel foglalkozó kutatók évtizedeken át keresték a lappangó festményt, sokszor jártak a közelében, adatai felbukkantak a monográfiákban, de vagy a tulajdonosok nevét, vagy a kép méretét, címét azonosították tévesen.
Az elmúlt évtizedben mindössze háromszor került kalapács alá Csontváry-kép magyar aukción, az árverési rekordot is egy Csontváry tartja: a Szerelmesek találkozását 230 millió forintért ütötte le a Kieselbach Galéria. ( Ez az a festmény, amit ezen a tavaszon elloptak, de néhány hónap elteltével szerencsésen előkerült.) A Traui tájkép naplemente idején 80 millió forintos kikiáltási árról indul majd Virág Juditnál, becsértékét 130 -240 millió forint között határozta meg a galéria.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve