Litográfiák, szitanyomatok, rézkarcok, színes nyomatok, illetve más eljárással sokszorosított lapok mellett egy zselatinos ezüstnagyítású Brassai-fotó is bekerült a Belvedere Szalon október 19-i aukciós kínálatába. A Világsztárok sokszorosítva című 88 tételes árverésen 8 és 280 ezer forint között szóródnak az árak.
A tizennégy Picasso-mű között ott van a La Suite Vollard sorozat több lapja: a Szerelem hidegtű sokszorosítás művészpéldánya 180 ezer forintért, a sorozat másik, litografált lapja (1200 példányból a 1021.) 95 ezer forint. Különlegesség két 1996-ban Hollandiában szőtt Picasso-faliszőnyeg, ezeket egyenként 180 ezer forintról lehet elérni. 280 ezer forintos kikiáltást kapott az 1929-es Lány kalitkával című Matisse hidegtű lap (az 52 példányból a 6.), valamint két Andy Warhol-szitanyomat a Marilyn Monroe sorozatból. A legtöbb Vasarely-szitanyomat egy olyan magyar gyűjteményből való, amelynek tulajdonosa jó barátságot ápolt a művésszel, tőle kapta ajándékba azokat. A tizennyolc nyomat 20 és 95 ezer forint között érhető el, köztük egy művészpéldány mindössze 55 ezer forintért.
A Dalí-litográfiák legdrágábbika is művészpéldány, az Énekek énekéhez készült illusztráció 95 ezer forint, de van tőle egy rézkarc is 48 ezerért, valamint egy 1954-es porceláncsempe, a Száj 75 ezer forintos kezdéssel. A nyolc Chagall-litó között van egy 1977-es kiállítási plakátjának színes nyomata 32 ezer forintért, ezenkívül Miró-, Amerigo Tot-, Hundertwasser-, Braque-, Maillol-, Rodin- és Kokoschka-lapokra is lehet licitálni néhány tízezres kezdéssel.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve