Ha jobban megvizsgáljuk, akkor a 2012-es év összességében stagnálást eredményezett, ám a rövidebb ciklusokban igenis heves árfolyam ingadozások jelentkeztek. Attól függően, hogy a negyedéves GDP adatok éppen alulmúlták, vagy felülteljesítették az elemzői várakozásokat.

A tavalyi év végén olyan hírek láttak napvilágot, hogy újabb bányák megnyitásával elkerülhető lesz a növekvő kereslet okozta esetleges hiány, sőt még akár kis mértékben túlkínálattal is lehet számolni. Ezt azonban kiegyenlítheti az egyre javuló globális gazdasági konszenzus.
Technikai szemmel nézve a grafikonunkat rögtön feltűnik egy egyenlőszárú háromszög, melyből rövidesen egy kitörés várható. Jelen helyzetben korai lenne a kitörés irányára jóslatot tenni, de annyit bátran kijelenthetek, hogy amennyiben fundamentális alátámasztást is kap a kitörés, akkor valószínűleg a tavalyi év valamelyik szélsőértékét tesztelheti a réz. Ez a jelenlegi árfolyamhoz képest mindkét irányba több mint 8 százalékos elmozdulást jelentene. Felfele a közel 400-as szint lehet egy komolyabb ellenállás, lefele pedig a 330-as szint környéke szolgálhat támaszként.

A réz árfolyamára a határidős piacokon nagyon egyszerűen lehet spekulálni. Akár emelkedésre, akár esésre számítunk, egy pillanat alatt nyithatunk rá pozíciót. Fontos azonban tudni, hogy 1 kontraktus határidős réz pozíció nyitásával 25000 font mennyiségű rézre spekulálunk (1 pound=453.59 gramm). Az árfolyam dollárcentben van megadva, miszerint egy pont elmozdulás 250 dollár eredménnyel jár. Egy kontraktus nyitásához 4000 dollár alapletéttel kell rendelkezni minimálisan. A cikk korábbi részében leírt várható 8 százalékos elmozdulás az aktuális 369-es árfolyamról 7000 dollár fölötti eredménnyel kecsegtet.
Amennyiben kíváncsi lenne egy opciós stratégiára is a rézzel kapcsolatban regisztráljon jobb oldalon fenn adatai megadásával
Horváth Dávid, Solar Capital
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve